Kordonbontás után temetés – elbúcsúzott a Momentum a magyar oktatástól
Az ellenzéki párt az üres Karmelita előtt kordont bontott, majd a szintén üres Belügyminisztérium elé vittek egy koporsót is – ami a turistákat lepte meg a legjobban.
Az ellenzéki párt az üres Karmelita előtt kordont bontott, majd a szintén üres Belügyminisztérium elé vittek egy koporsót is – ami a turistákat lepte meg a legjobban.
Bedő Dávid egy független újságírót is vinne magával.
Törlesztgetik hiteleiket a Momentum képviselői.
A párt szerint az emlékmű nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is hazug módon próbálja lefesteni.
A két párt az időközi önkormányzati választásokon csapott össze, a Momentum azzal vádolta a DK-t, hogy Újbudán ráindulna jelöltjeikre. A kompromisszum azonban megvan, így délutánra már Bősz Anett lehet Budapest új főpolgármester-helyettese.
A Fidesz-KDNP jelöltje, Pesti Imre helyett a momentumos Bedő Dávid szerzett mandátumot jelen állás szerint a parlamentben.
Azt nem tudni, hogy volt-e már kihallgatás az üggyel kapcsolatban.
Hétfőn már nem volt támadás, rendben ment a választási felület.
Bedő Dávid is közzétette a vagyonnyilatkozatát.